Harmadik fejezet

A csöndbe hirtelen belemaró csörgés úgy seperte ki az álmot az asztalon nyugvó, nyurga alak szeméből, mintha csak valaki a nyakába öntött volna egy vödör hideg vizet. Egy kéz látatlanban kiiktatta a zajforrást – nevezetesen egy telefont -, ami után a még félhomályos, de már egyre világosabb helyiségre ismét csend borult.

Odakinn, a takaros iroda padlóig érő ablakain túl a Nap sugarai megvilágították a még csak ébredező várost. A reggel szokásos dugó az utakon még nem indult el, de már voltak, akik munkába készülődtek, illetve reggeli tennivalóikat végezték. Nem úgy, mint az asztalon fekvő fiatal férfi.  

Park Chanyeol egy kelletlen szusszanással pár perc múlva elbúcsúzott az álmok mezejéről és elaludt ízületeinek kiropogtatása, nyújtása után felállt irodája forgószékéből és az irodában található szekrényhez lépett. Félig nyitva tartott szemmel kezdett megválni a tegnapról rajta maradt ruházatától: fojtogató nyakkendőjét meglazította, és még az álmosságtól ügyetlenül, de kigombolkozott fehér ingjéből, kilépett fekete öltöny nadrágjából. A kora reggeli hűvös levegő miatt borzongás futott végig mezítelen testén - ami sikeresebb ébresztőnek bizonyult, mint telefonja -, így sietősen magára vette a szekrényben tárolt egyszerű, szürke pólót és fekete melegítőt, a hozzá tartozó cipővel együtt. Szintén sötét színű sapkájával elfedte elaludt hajtincseit, kissé kiálló tündefüleit pedig egy nagyméretű fejhallgatóval takarta el, amit telefonjához csatlakoztatva már el is kezdte lejátszani a reggeli edzéséhez bevált lejátszási listáját.

Chanyeol minden reggelét – persze csak ha nem hívták azonnal egy ügyhöz – futással kezdte a közeli parkban, már több éve. Rendszerint három kilométert fut, hogy formában maradjon, ezután levezetésként legalább egy félórát nyújt a friss levegőn, majd visszaútja során a kedvenc kávézójában megveszi a kávéját – erős fekete, sok cukorral, kevés tejjel – és reggelijét – általában fánkot, vagy valamilyen édes süteményt -, amit később irodájában fogyaszt el egy kiadós zuhanyozás után. Kollégái egy időben nem nézték jó szemmel, hogy minden reggel önként egy doboznyi diabéteszt vesz magához és próbálták rávenni az egészségesebb ételekre – némi finom erőszakkal is -, de ennek egy borzalmasan mogorva, hisztis, nagyra nőtt óvodás lett az eredménye, aki nem tudott koncentrálni a munkájára. Hamar megtanulták, hogy a fiatal szervezete erősen igényli a kalóriákat, így Chanyeolt és az étrendjét illik békén hagyni, az összes benne lévő koleszterinnel, zsírral és cukorral együtt.

A mai korai órákban lefutott kilométerek után Chanyeol választása arra a hat darab rózsaszín cukormázzal bevont fánkra esett, amely újabban az egyik kedvence volt. A pult mögött álló srác – Jongdae – már ismerte Chanyeol rendelési szokásait, így belépése pillanatában már hallhatta, ahogy az eladó hátraszól a válla fölött a baristának.

-          Minseok, egy americanot elvitelre, légy szíves!

Chanyeol törzsvendégnek számított ezen a helyen, mondhatni a két tulajdonos jó barátja volt, már több mint két éve, amikor megnyitották az üzletet. Izzadt hajtincseit szemeiből kiseperve rávillantotta Colgate-reklámarcokat megszégyenítő, ragyogó mosolyát a fiatal férfire, miközben mélyen belélegezte az üzlet reggeli kávé és pékáru illatát.

-          Reggelt, Dae – köszönt egy apró, kétujjas szalutálással. – A Rózsaszín Párducból kérnék hat darabot elvitelre.

Nos, igen. Jongdae és Minseok üzlete nemcsak a miatt volt sikeres, mert forgalmas helyen volt és a barista nagyon képzett, hanem a péksüteményeik finomak és eredetiek voltak.

Mindenki imádja a fánkot, de mennyire lelombozó tud lenni, amikor a szupermarketekben csak úgy eléd rakják a színes csodákat mindenféle fantázia nélkül? „Fánk – X összeg”. És máris nem érezzük olyan csodásnak azt az élményt, amit ez a cukormázas édesség nyújthatna nekünk.

Jongdae azonban tett és tesz arról, hogy a hozzájuk tévedő vásárlók megkapják azt az minőséget, amiért fizetnek – mind ízben, mind a külsőségekben. Minseokkal együtt őrültebbnél őrültebb nevekkel állnak elő, hogy az emberek maradandó élménnyel gazdagodjanak és biztosan emlékezzenek az üzletre.

A fánkok között például megtalálható Chanyeol kedvence, a Rózsaszín Párduc, de emellett még van Zöld Szörny, 101 Kiskutya, Mangó Tangó és Csíííz is, de ez csak pár darab a fantáziadúsabbnál fantáziadúsabb nevek közül. Az üzlet pékje – Kyungsoo – már csak a fejét rázza, ha megtudja, milyen nevet kreált a két tulajdonos egy újabb süteményének, de őszintén szólva ő sem bánja a dolgot, sőt.

Jongdae a fánkos pult mögé vándorolva felhúzta kesztyűjét, de mielőtt még odaadta volna a fiatal rendőr rendelését, rásandított.

-          Chanyeol, nem akarnál valami újat kipróbálni? – kérdezte csípőre tett kézzel. – Fáj a lelkem, amiért már két hete csak azt a szemfájdítóan pink cukorbombát veszed.

Chanyeol felnevetett, de végignézve a kínálaton, a sok választék miatt egyáltalán nem tudott dönteni.

Talán ezért is rendelte egyhuzamban ugyanazt – sokkal könnyebb volt egy biztos ízt magához vennie, mint próbálgatni.

-          Mit ajánlanál nekem? – mosolygott választás helyett az eladóra, aki gondolkodva szemrevételezte az előtte lévő fánkokat.

-          Tekintve a foglalkozásod, és, hogy kell az energia, mit szólnál egy Elvishez? Újdonság – mutatott az említettre. – Krémmel töltött cukormázas fánk egy kis banánnal, baconnel, mogyoróvajjal és eperdzsemmel. Ahogy a királyok szeretik – kacsintott.

Ahogy máskor is, Chanyeolt megnyerte a fantázia a fánkok mögött, így biccentve engedett a gyengéd erőszaknak és az ajánlott édességet kérte. Jongdae elégedett vigyorral pakolt be hat darabot egy kék dobozba, amelyen az üzlet neve – Donut Hole – és egy aranyos, találó szóvicc állt angolul: ’Donut worry, be happy!”.

-          Kész az americanod, Chanyeol – jött elő mosolyogva Minseok Jongdae háta mögül kezében egy műanyagpohárral.

Chanyeol, miután Jongdaenek átnyújtotta a fánkokért és a kávéért járó összeget, elvette a barista kezéből a kellemesen meleg italt, majd beleszagolt annak gőzébe és jólesően felsóhajtott.

-          Kösz, Minseok – mosolygott. – El se hiszed, ma mennyire szükségem van a koffeinre.

-          Fogyaszd egészséggel – válaszolta az idősebb. – Szép napot!

-          Nektek is!

                           *           

Visszaérve az irodájába, még alig vette le kabátját, amikor hallotta az ajtó nyitódását és egy pillantást sem kellett vetnie a háta mögé, mert már a mozgás zajából tudta, ki az illető. Elvégre Chanyeol amióta csak a különleges ügyosztálynál dolgozott, hozzá volt a legközelebb. Írott-íratlanul is mindenki tudta, hogy ők ketten egy csapatot alkotnak az egész teamen belül, ő Chanyeol mindenkori társa.

Ezt a személyt pedig Byun Baekhyunnak hívták.

Ha bárki látná az alacsony termetű, kiskutya tekintettel és finom arcvonásokkal rendelkező férfit, a legbizarabb álmában sem gondolná, hogy ezen a pályán dolgozik. De a látszat csal. Byun Baekhyun gyerekkorától kezdve önvédelmet tanult – nevezetesen hapkidot -, amelyből megszerezte a fekete övet, emellett végigjárta a rendőrséghez vezető létrafokokat, így teljesen képzett volt erre az állásra. Mikor Chanyeol még újonc volt, ő vette a szárnyai alá, és ezért a fiatalabbik mindig hálás volt. Aztán az évek alatt, a bizalom erősödésével olyan barátra leltek egymásban, akiről tudták, hogy mindig számíthatnak rá.

Az említett egyik barát, az idősebb, szólás nélkül vágtatott Chanyeol asztalához és tépte fel a fánkos doboz tetejét, de amikor nem azt látta benne, amit várt, ragyogó mosolya lehervadt és ajkai lebiggyedtek.

-          Ez mégis micsoda? – kérdezte csípőre tett kézzel.

Chanyeol csak kivette az egyik fánkot és beleharapott. Amikor Jongdae ajánlotta a dolgot, kissé fenntartással fogadta el az Elvis szendvicse ihlette édességet, de a bacon igenis jól ment az egész édes ízvilághoz. Elégedett sóhajt hallatva levágta magát forgószékébe, és nyelvével eltüntette ajkairól az odatapadt eperdzsem-mogyoróvaj kombót.

-          Jongdae ajánlotta – mondta két falat között. – Elvis a neve. Próbáld ki, finom.

Baekhyun egy halvány grimasszal az arcán óvatosan beleharapott a különleges fánkba, torkából pedig elégedetten nyögött fel. Chanyeol elvigyorodott és nekiveselkedett a következő darabnak.

-          Ha megkajáltunk és rendbe szedted magad, jelenésünk van – mondta csámcsogva társa.

-          Megvan a búvóhely? – húzta fel a szemöldökét Chanyeol.

Baekhyun lenyalogatta az ujjairól a dzsemet és újabb fánkért nyúlt a dobozba, hogy a maradék kettő közül az egyiket még elfogyassza.

-          Mhm. Este ráütünk azokra a mocskokra – fintorodott el.

-          Remélem, hogy még élnek azok a szerencsétlen lányok – sóhajtotta Chanyeol, miután megtörölgette ujjait egy szalvétában. –

-          Én is. És hogy fel tudjuk számolni azt a retek bandát.

Chanyeol bólintott, azután magára hagyva Baekhyunt a székében, zuhanyozni indult. Nem volt szükség szavakra, hiszen ő is ugyanúgy érzett, ahogyan társa. Lélekben felvértezve magát a későbbi akcióra, beállt a zuhanyrózsa alá és hagyta, hogy a tiszta víz elmossa gondolatait.

                      *           

A főnök gyors intézkedése ellenére a parancs még váratott magára. Chanyeol néha igazán gyűlölte a bűnügyi rendszert.

Mi van, ha a parancs későn érkezik?

Mi van, ha más emberek élete ezen múlik?

De hiába idegeskedett, akkor sem teltek a percek hamarabb. Baekhyun nottan takarította szolgálati fegyverét az asztalánál, mivel „szüksége lesz még ma rá”. Chanyeol nem tudott mást tenni, mint folytatni az ideges járkálást, néha meg-megállva az ügy telifirkált táblája előtt. Amint meghallotta a faxgép pittyenéseit a géphez rohant és idegesen topogva a lábain várta, hogy a papírt megkapja. A bíró nem sietett a paranccsal, de Chanyeol így is hálás volt, hogy az akció immár teljesen legálisan fog történni.

Fél óra alatt a csapat készen állt. A parkolóból egy sötét furgon vágódott ki a lámpákkal megvilágított útra, GPS-ében a bepötyögött koordinátákkal. A külvárosban található raktárépület az ipari park közelében, Szöul belvárosától körülbelül háromnegyed órányira volt található. Még mielőtt kiszálltak volna, az osztály vezetője rádión keresztül vázolta a tervet.

-          A behatolás a következőképpen fog történni...

                 *           

Chanyeol és a többiek kiszálltak és a furgon hátulja felé vették az irányt, ahonnan különböző fegyverek kerültek elő. Baekhyun elkapta a felé repülő golyóálló mellényt és gyakorlott mozdulatokkal felvette. Körülöttük mintha megállt volna az idő. Nem volt semmi mozgás. A fák, a bokrok mind mereven álltak, mintha tudnák, hogy most valami történni fog. A lassú, de folyamatos sötétedésben egyetlen fényforrásként a raktárépület közelében álló lámpa szolgált, megvilágítva az elülső ajtót, ahol Chanyeol és Baekhyun fog bepróbálkozni.

Fegyverek élesítve, golyóálló mellények a helyükön. Mindenki szétszéledt.

Chanyeol, Baekhyunnal a nyomában halkan megindult a raktárajtóhoz, és ahogy odaértek, a mellette lévő falhoz lapultak. Rásandított pöttöm társára és a köztük lévő összhang miatt nem érezte szükségesnek, hogy szavakkal fejezze ki azt, amit mondani akar.

Magára mutatott, egy ököllel ütést imitált, majd Baekhyunra mutatva ujjaival utánozta a mozgást. Aztán ismét magára mutatott és két kezét egymásra rakta. Baekhyun azonnal vette a lapot és lefordította magában a jeleket.

Én betörök, te előremész. Fedezlek.

Baekhyun bólintott, és ujjaival kezdett számolni. Háromra Chanyeol berúgta az ajtót, Baekhyun pedig fegyverét előretartva, alatta egy zseblámpát fogva masírozott be az épületbe. Kellett is a fény, mivel nem sok hatolt be odakintről. Félhomály uralkodott.

Szemben látták, ahogy a többiek a raktár többi oldalára indulnak, így nekik a középső, sötétségben lévő rész maradt. Chanyeol félelem nélkül, de gyanakodva közelített, mígnem a zseblámpa fénye átsiklott valamin.

Egy óriási konténer.

Chanyeol közelebb lépett a monstrumhoz és Baekhyunnal együtt vizsgálni kezdték a rázárt lakatot. A raktárban végigvisszhangzottak társaik kiáltásai.

-          Tiszta! Ismétlem: tiszta!

-          A fenébe, meglógtak a mocskok…

-          Keressetek tovább, hátha találunk valamit!

A fiatal rendőr egy intéssel hátrébb intette társát és egy jól irányzott lövéssel meglőtte a konténer ajtaját lezáró fémdarabot. A lövés óriásit dördült a helyiségben, de valami más is hallatszott… mégpedig odabentről. Chanyeol lerángatta a szétroncsolódott lakatot a helyéről és Baekhyun segítségével kinyitotta a konténert. Fegyverüket tartva készen álltak arra, hogy veszély esetén védjék magukat, de a látványtól leengedték pisztolyaikat.

Félelemmel telt szemek, remegő, piszkos testek, sírástól nedves arccal.

Megvannak.

Chanyeol próbálta lejjebb irányítani a lámpáját, hogy ne világítson a szemébe a bent lévő, emberkereskedelem áldozatául esett nőknek és gyerekeknek. Igazolványát feltartva lassan, a legkedvesebb hangját elővéve azonosította magát, hogy megnyugtassa a kedélyeket.

-          Park Chanyeol hadnagy vagyok a Szöuli Rendőrkapitányságról – mosolyodott el halványan. – Örülök, hogy épségben találtunk Önökre.

A hozzá közel álló, rendkívül piszkosnak és elgyötörtnek tűnő fiatal kislánynál eltört a mécses és mielőtt Chanyeol kettőt pislanthatott volna, a gyermek átölelte a lábát. A fiatal férfi szemei ellágyultak, és felemelte a pici lányt, aki egyáltalán nem bánta a helyváltoztatást, és Chanyeol nadrágszára helyett immár nyakába hullatta könnyeit, szorosan markolva a férfi golyóálló mellényét.

Baekhyun a háttérben eközben a mentőket tárcsázta, de ahogy lerakta a telefont és látta, hogy a konténerben lévők még mindig nem nagyon mozdulnak, tovább próbálta őket biztatni. El se tudta képzelni, mekkora bátorság kellhet ahhoz, hogy egy ilyen eset után megbízzanak ezek az emberek valakiben.

-          Nem fogjuk Önöket bántani – mondta halkan. – A mentők hamarosan itt lesznek és kapnak meleg takarót és élelmet. Van esetleg komoly sérültjük? Őket azonnal –

Az egyik nő, aki legelsők között állt félbeszakította és mélyen a szemébe nézett.

-          Elmentek?

Baekhyun megértően elmosolyodott és bólintott.

-          Most már biztonságban vannak.

Szavait megkönnyebbült sóhajok és kiáltások fogadták. A tömeg megindult a szabadba, mezítláb, piszkos, szakadt ruhájukban… de immár szabadon.

Lenézve a karjában békésen alvó kislányra, és a boldog, megkönnyebbült nőket látva Chanyeol maga is elmosolyodott. Elégedett volt. Ezekért a pillanatokért választotta a rendészetet, és egyedül ez kárpótolta mindazokért a szörnyűségekért, amiket látott és hallott minden egyes ügynél.

Ezen a tavaszi estén még nem tudta, hogy hamarosan a szörnyűségeket maga is átéli majd.

Önként.